Érd,Kis-Duna utca 7-9.

Bakancsos Fiat, egyenesen Kínából

Hír megjelenése: 2015.05.11
Hobbiterepjárós kinézetű, bakancsos modellt mutatott be a Sanghaji Autószalonon a Fiat. Az olaszok az Ottimo ferdehátút szabták át kissé - akinek ez a név sem lenne ismerős, ne keseredjen el, ez ugyanis egy Kínában gyártott és elsősorban ott is forgalmazott típus, az Alfa Romeo Giulietta alapjain. Az Ottimo Cross hasmagasságát megemelték az alap Ottimóhoz képest, a kaszni alsó részén - a küszöbökön, a lökhárítók alján és a sárvédőíveken - pedig a műfajra jellemző fekete betéteket helyeztek el. Került az autóra tetősín is a praktikum jegyében, de nem maradhattak el a ledes fényszórók sem. A sportosabb megjelenés érdekében a hátsó ajtóra került egy visszafogott szárny is, itt-ott pedig egy kis króm is elcsíphető. A belső tér nem igazán különbözik a sima utcai Ottimóétól, a bőrkormány és a váltógomb egyaránt piros cérnával varrott. Ha hinni lehet a statisztikáknak, az efféle formatervek igen kelendőek a távol-keleti országban. A ferdehátú Ottimo mellett egyébként szedánt is forgalmaznak Kínában az olaszok, méghozzá Viaggio néven. Mindkét modellben a Fiatnál jól ismert 1,4-es T-Jet turbómotor kapott helyet, amely 120 és 150 lóerős teljesítményszinttel is kérhető. Ugyanez kerül majd a most bemutatott Ottimo Crossba is, amelynek forgalmazását idén decemberben kezdik meg Kínában. - forrás: totalcar.hu

Fiat Szabó - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna u. 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk